udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
37
találat
lapozás: 1-30 | 31-37
Névmutató:
Willmann Walter
1995. április 29.
Sepsiszentgyörgyön négy magyar könyvkiadó működik: a/ Bon Ami 1994 szeptemberében született, első könyvük decemberben látott napvilágot: Magyari Lajos Út az alkonyatba című verseskötete. Terveik között tudományos munkák és a gyermekirodalom is szerepelnek. b/ A Trisedes Press előnye, hogy nagy kapacitású nyomdája van, hátránya, hogy nincs tőkéje, mondja Gajzágó Márton vezérigazgató. Megjelent könyveik között van Oltyán László Erdélyi elmebaj című regénye, Domokos Ernő Menedzsment ábécé, távlati céljuk a Politikai füzetek sorozat indítása. c/ Az Európai Idő 1991-ben kezdte meg Orbán Balázs Székelyföld leírása füzetekben való megjelentetését, a huszadiknál tartanak, még hat van hátra. Másik nagy vállalkozásuk, tájékoztat Willmann Walter főszerkesztő-helyettes, a százkötetes Jókai-sorozat, most tartanak a tizediknél. d/ Az 1991-ben alakult Castrum Kiadó, élén Szabó Bojta cégvezetővel irodalmi antológiákat hoz ki. Az első volt Isten kezében /hazai költők istenes versei/, azután a Hazahív a hűség /vallomás a szülőföldről/, a harmadik Arany és kék szavakkal /szerelmes versek/, a negyediket most szedik: Versekben tündöklő Erdély. A folytatáson most dolgoznak, erdélyi magyar költők sorsverseit tartalmazza. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 29-30./1998. január 8.
Új olvasóterem nyílt Sepsiszentgyörgyön, a Megyei Könyvtárban, melyet a Babes-Bolyai Tudományegyetem keretében működő sepsiszentgyörgyi Közgazdasági Főiskola hallgatói használhatnak. /Erdély (Sepsiszentgyörgy), jan. 8. - új napilap, II. évf. 4. sz., - Tavaly dec. 22-én megjelent a próbaszám, az egyben az I. évfolyam. Alcíme: független napilap. Kiadja az Európai Idő és a TNN. Főszerkesztője Horváth Alpár, aki egyben az Európai Idő főszerkesztője is. Első számai alapján bulvárlap. Az Erdély ambícióját mutatja, hogy van nemzetközi főszerkesztősége /Willmann Walter/, kárpát-medencei és romániai főszerkesztősége /Kocsis Károly/. Az Erdély jelzi, hogy területi irodái vannak Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Brassóban, Kovásznán, Baróton, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen.1998. március 21.
Közel 200 millió forintot költött az Illyés Közalapítvány az elmúlt négy évben a határon túli magyar sajtó támogatására. A segítség hol pénz, hol számítógép vagy autó, s bár az újságokat nem Magyarországról tartják el, időnként életmentőnek bizonyultak a budapesti források a 11 határon túli magyar napilap némelyike számára, állapította meg Riba István összegzésében. Ugyanazok a lapok jelennek meg, többször új néven és más tartalommal, mint a hetvenes-nyolcvanas években. Próbálkoztak ugyan új napilapok indításával, de fennmaradnia egyiknek sem sikerült. Legutóbb idén januárban Sepsiszentgyörgyön az Erdély bukott meg. A Nap című újság Pozsonyban 1989-ben került az utcára, a Független Magyar Kezdeményezés, majd az utódjának tekinthető Magyar Polgári Párthoz közel álló napilap volt. A lap 1995-ben megszűnt. A Szabad Földműves hetilap munkatársai 1991-ben indították meg a Szabad Újság címen a napilapot, amely azonban csak két évig bírta, majd 1993 júliusában több magyarországi szervezet, a Magyarok Világszövetsége és a Pro Professione Alapítvány támogatásával hetilappá alakult át. Az Erdély /Sepsiszentgyörgy/ napilap egy hónapig állta a sarat, végül 100 millió lejes veszteséget okozva megszűnt, mondta el Willmann Walter, az Európai Idő főszerkesztője. A rendszerváltás leginkább a Romániai Magyar Szót viselte meg. Gyarmath János főszerkesztő tájékoztatása szerint a napilap 1990-ben még 150 ezres példányszámot ért el, jelenleg a tizedét, 15 ezret nyomnak. Bevételeik 30 százaléka származik hirdetésből. A Temesvári Új Szó 1994-ig napilap volt, 1995 óta csak hetilapként jelenik meg /Heti Új Szó/. Az erdélyi magyar napilapok a következő példányszámban látnak jelenleg napvilágot : 21 ezer példányban a Bihari Napló (Nagyvárad, Bihari Napló Rt.), 20 ezerben három napilap: Hargita Népe (Csíkszereda), Háromszék (Sepsiszentgyörgy, H-Press Kft.), Népújság (Marosvásárhely, Impress Kft.), 15 ezerben a Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti, Zotmar Press Kft.), 10 ezerben a Szabadság (Kolozsvár, Szabadság Kft.) és 7 ezerben a Jelen (Arad, Jelen Kft.) A Kárpáti Igaz Szó (Ungvár) évek óta csak hetente háromszor jelenik meg, mert az ukrán posta csak ennyi napon hajlandó terjeszteni. példányszáma 9 ezer körül van. Terjesztési nehézségekkel magyarázza Bálint István főszerkesztő, hogy csak 1 5 ezer példányban jelenik meg a valaha legterjedelmesebb magyar nyelvű napilapnak számító Magyar Szó (Újvidék). A lap állami képben van. Lovász Attila, az Új Szó (Pozsony) főszerkesztője szerint lapjából ma 40 ezret nyomnak /vasárnap a dupláját/ az 1990-es 61 ezer helyett. Az Új Szó tulajdona pozsonyi Vox Nova Rt., a többségi tulajdonos a düsselfdorfi Rheinisch-Bergische Druckerei und Verlags-GmnH. Szlovákiai magyar politikusok szerint megvan annak a veszélye, hogy Meciar miniszterelnök megveteti a lap részvényeit, s így az egyetlen szlovákiai magyar napilap a mai szlovák kormánypárthoz közel álló tulajdonos kezébe kerül. Szlovákiában és Romániában a lapok az ottani kormányoktól nem kapnak támogatást, Vajdaságban és Ukrajnában viszont kapnak kisebb-nagyobb apanázst. /Riba István: Határon túli magyar politikai sajtó. = Heti Világgazdaság, márc. 21./2001. november 9.
Az Európai Idő /Sepsiszentgyörgy/ című kétheti lap néhány napja felmondott valamennyi munkatársának, akik Új Idő néven színes magazint készülnek a piacra dobni. A csőd szélén álló Európai Idő alapítója, a lapot kiadó Erido Kft. ügyvezetője, Horváth Alpár szerint korábbi munkatársai tudatosan tették tönkre a magazint, ezért pert helyezett kilátásba. Az egykori főszerkesztő, Willmann Walter úgy vélte, a magazint a rossz menedzselés sodorta a csődközeli helyzetbe. A kéthetenként megjelenő magazin az 1989. decemberi események után látott napvilágot. A lap 30 ezres példányszámban jelent meg, az Európai Idő nevű kisvállalkozás kiadásában. Az 1991 márciusában megalakuló, a kiadási jogot átvevő, Horváth Alpár kizárólagos tulajdonában lévő Eurid Kft. azonban ugyanazon év szeptemberében már csak 6200-as példányszámot regisztrált. 1996-ra 35 ezres példányszámot értünk el, amikor 20 millió lej körüli részesedést is tudtunk fizetni - emlékezett Horváth Alpár. Ekkor már nyereséges vállalkozás volt az Európai Idő. Horváth Alpár feleségére, Horváth Olgára bízta az ügyvezetést. 1999 májusára azonban a cég közel 500 millió lejes adósságot halmozott fel. Horváth Olga átvette a teljes ügyvezetői jogkört. A lap példányszáma csökkent, jelenleg 11 350 példányban nyomják. Az Európai Idő több mint 1,2 milliárd lejes adósságot halmozott fel. Az időközben Horváth Alpártól elvált Horváth Olga jelezte, hogy már képtelen meggyőzni beteg exférjét, hogy továbbra is maradjon a háttérben. November 13-án megjelenik az Új Idő című kétheti rendszerességgel megjelenő magazinunk nulladik száma - jelentette ki Willmann Walter, az új lap főszerkesztője, illetve az Uránia Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója. /Csinta Samu: Lapháború készül Sepsiszentgyörgyön. = Krónika (Kolozsvár), nov. 9./2003. január 30.
Járművek, ingatlanok vásárlására használta több ezer előfizető pénzét az Eurid Kft.Közel egy évvel a bűnvádi feljelentés után a rendőrség hűtlen vagyonkezelés és adócsalás vádjával nyomoz Horváth Alpár újságíró-cégtulajdonos ellen. Az Európai Idő magazint 2000 nyaráig kiadó Eurid Kft. a kilencvenes években több mint hétezer személyt károsított meg, mivel nem adta ki a százkötetesre tervezett Jókai Mór-műveket, viszont a tervbe vett kötetek árát előre kifizettette az olvasókkal. Horváth Alpár az Eurid Kft. társtulajdonosa. Az előfizetők folyamatosan három-három kötet árával hitelezték meg az Euridot. Miközben 1992. április 15-étől 1995. október 7-éig az Európai Időben folyamatosan ismertették az előfizetésre, illetve a megjelent kötetekre vonatkozó híreket, 1995 ősze után egy szóval sem említette az Eurid a sorozat folytatását. Csak azok a megrendelők kapták vissza a pénzüket, akik személyesen jelentkeztek a lapkiadó székhelyén, Sepsiszentgyörgyön. Kovászna megyében több száz károsult jelezte, hogy nem kapta meg az előfizetett könyvet. Barótról száztizenhárman nem kapták meg egyik vagy másik megrendelt kötetet. Horváth volt kollégái, köztük Willmann Walter, Molnár István és Botos László beadványukban kifogásolták, hogy a laptulajdonos 1992-1995 között a Jókai-sorozat több mint hétezer előfizetőjének összesen 8,1 millió lejét 1994-1998 között három sepsiszentgyörgyi tömbházlakás és egy üzlethelyiség, egy sugásfürdői villa, egy feldobolyi hétvégi ház és gyümölcsös, valamint egy Daewoo Cielo személygépkocsi megvásárlására fordította. Emellett jutott pénz bebútorozni, kilenc darab személyi számítógéppel, nyomtatóval, szkennerrel, telefonközponttal is ellátni a szerkesztőséget. /Domokos Péter, Lukács János: Tömbházlakás a Jókai-kötetek árából. = Krónika (Kolozsvár), jan. 30./2005. november 25.
Hihetetlenül jól rejtegeti az Magyar Polgári Szövetség az agytrösztjét, ha van ilyen neki, írta Willmann Walter. Az újságíró a háttérben dolgozó osztagok hiányát kérte számon. Megcsappan az érdeklődés a munkával járó nemzetmentő feladatok iránt. Az MPSZ megpróbálja megtalálni az embereit az egyre fogyatkozó érdeklődők soraiból. /Willmann Walter: Kérdőjelek az MPSZ körül. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), nov. 25./2006. július 18.
Az ÚMSZ eljuttatta a Civic Media Egyesülethez azon személyek listáját, akik a romániai magyar írott sajtóban vezető szerepet töltenek be, s ekként a romániai magyar közvélemény formálóinak tekinthetők; a lista a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottsághoz(CNSAS) kerül. Az ÚMSZ ezáltal csatlakozott a kezdeményezéshez, amely a romániai sajtó és civil szféra átvilágítását tűzte ki célul. A Civic Media eddig benyújtott névsorában az országos román napilapok, televíziók és rádiók, hírügynökségek főszerkesztői és helyetteseik szerepelnek. A MÚRE elnöke, Ambrus Attila üdvözölte a kezdeményezést. Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke örömmel fogadta az átvilágítás hírét. Kiadvány/Újságíró neve/ Tisztsége: A Hét/Parászka Boróka/felelős szerkesztő; Bányavidéki Új Szó/Soltz Anna/igazgató és Szilveszter Mária/ főszerkesztő; Bihari Napló/George Catuneanu/igazgató és Rais W. István/főszerkesztő; Brassói Lapok/Ambrus Attila/főszerkesztő; Erdélyi Napló/Makkay József/főszerkesztő és Szentes Szidóni/főszerkesztő-helyettes; Erdélyi Riport/Szűcs László/főszerkesztő és Stanik István/felelős kiadó; Európai Idő/Horváth Alpár Szilamér/főszerkesztő; Gyergyói Kisújság Ábrahám Imre/főszerkesztő és Balázs Katalin/főszerkesztő-helyettes; Hargita Népe/Sarány István/főszerkesztő és Hecser Zoltán/felelős kiadó; Háromszék/Farkas Árpád/főszerkesztő és Torma Sándor/főszerkesztő-helyettes, Magyari Lajos, Sylvester Lajos/rendszeresen közlő publicisták, elemzők; Heti Új Szó/Graur János/főszerkesztő; Korunk/Kántor Lajos/főszerkesztő és Horváth Andor/főszerkesztő-helyettes; Krónika Csinta Samu/felelős szerkesztő, Gazda Árpád/vezető szerkesztő, Rostás Szabolcs/vezető szerkesztő és Bakk Miklós/főmunkatárs; Látó/Gálfalvi György/főszerkesztő és Kovács András Ferenc/főszerkesztő-helyettes; Népújság/Makkai János/főszerkesztő és Nagy Miklós Kund/főszerkesztő-helyettes; Nyugati Jelen/Böszörményi Zoltán/főszerkesztő és Jámbor Gyula/főszerkesztő-helyettes; Polgári Élet/Zsidó Ferenc/főszerkesztő; Reggeli Újság/Dénes László/főszerkesztő; Szabadság/Kerekes Edit/főszerkesztő-helyettes és Tibori Szabó Zoltán/publicista; Szatmári Friss Újság/Elek Anikó/főszerkesztő; Szatmári Magyar Hírlap/Princz Csaba/lapigazgató, Veres István/főszerkesztő és Benedek Ildikó/főszerkesztő-helyettes; Székely Hírmondó/Kocsis Cecília/főszerkesztő és Willman Walter/főszerkesztő-helyettes; Udvarhelyi Híradó/Jakab Árpád/főszerkesztő; Új Kelet/Péter Csaba/főszerkesztő és Barabás Orsolya/felelős szerkesztő; Új Magyar Szó/Stanik István/lapigazgató, Salamon Márton László/felelős szerkesztő, Bércesi Tünde/vezető szerkesztő, Ágoston Hugó/vezető publicista, Bíró Béla, Lokodi Imre/rendszeresen közlő publicisták, elemzők, Simon Judit, Székedi Ferenc; MÚRE/Karácsonyi Zsigmond/ügyvezető elnök, Szűcs László/írott sajtó alelnök, Csép Sándor/audiovizuális alelnök, Rácz Éva/szakmai oktatási biz., Hecser Zoltán/sajtójog-érdekvédelmi biz., Kacsó Sándor/médiapolitikai biz., László Edit/szoc. tagságkezelő biz., Bálint Zsombor/gazdasági biz. A Civic Media Egyesület elektronikus levelet kapott többek közt a Krónika napilap egyik munkatársának e-mail címéről, amelyek feladója a következők átvilágítását javasolja: Stanik István, Szűcs László, Simon Judit (Új Magyar Szó), Makkai János (Népújság), Ferencz Imre (Hargita Népe), Farkas Árpád, Magyari Lajos (Háromszék). /Cseke Péter Tamás: Az Új Magyar Szó csatlakozott a Civic Media Egyesület kezdeményezéséhez. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./2006. augusztus 18.
Sepsiszentkirály a történészek szerint Szent Istvánról nyerhette el a nevét, szögezte le Sándor Csaba, a sepsiszentkirályi Kőhíd Egyesület elnöke. 1332-ben húsz kapuval szerepelt Sepsiszentkirály, az nem 20 embert jelentett, hanem egy kapu alatt két-három generáció volt, s egy-egy családnak 7-8 gyermeke. Tehát 1332-ben annyian lehettek, mint most, ha nem többen (1992-ben a 280 lakosból 272 magyar és 2 román). Hadikfalváról, Andrásfalváról, a régi bukovinai székely falvakból rengeteg család települt ide, ma is a falu egyharmada ezeknek a leszármazottaiból áll, velük került vissza a katolikus vallás a faluba, ami a reformációval teljesen megszűnt. Jöttek batyuval, szekérrel, s pár év alatt utolérték gazdaságilag, anyagilag a helyi lakosságot. Ugyanez volt Illyefalván is. Sepsiszentkirály lakosainak egyharmada unitárius, egyharmada katolikus, egyharmada református. Szép régi házak vannak itt, az 1700-as, 1800-as években épültek. A Kőhíd Egyesület szervezi a falunapokon a kultúrtevékenységet. Sándor Csaba mérnök vezetésével két éve alakult meg az egyesület, magyar, számtan, fizika, angol és informatika kurzust indítottak a falu fiataljainak, továbbá számítógépes hozzáférést biztosítottak. /Willmann Walter: Szent István intelmei Sepsiszentkirályban. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), aug. 18./2006. augusztus 18.
Tompa László középajtai református lelkészre emlékeztek augusztus 6-án az ötvenévesek és ötvenkét évesek. Tompa, aki ma 85 éves lenne, keresztelte és konfirmálta a kortárstalálkozóra összegyűlteket, és 60 éve, 1946 újévének napján érkezett Középajtára. Berszán István református lelkész elmondta: 1974-ben Középajtán a gyülekezet lélekszáma 1560 volt, jelenleg 680-an vannak, a gyülekezetnek több mint fele elköltözött, távol van. Most 68 üres lakás van a faluban, csak idő kérdése, hogy ezek más tulajdonává váljanak. A falu lakosságának 80 százaléka 65 éven felüli. A templomkertben frissen felállított, Tompa tiszteletes emléket állító oszlop tövében Willmann-Szabó Rozália beszélt a kortársak nevében, a lelkész Enikő leánya köszöntötte az ünneplőket. /Ferenczi Bálint: Oszlopot az oszlopnak. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), aug. 18./ Kubánda Miklós matematika- és informatikatanárt, fafaragót a középajtai Tompa László emlékoszlop faragója elmondta, hogy kopjafák állítása a mai napig létező szokás, ez látható Árkoson és Kisborosnyón is. Tompa László tiszteletes emlékoszlopa fent egy lámpással kezdődik, majd székely kereszt, alul pedig tulipán van. „Ha lentről fölfele olvassuk, akkor azt mondom, hogy család, haza, egyház, s a szellem szabadsága. ’56 is benne van” – mondta. /Willmann Walter: 56 s egy élet egy darab cserefában. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), aug. 18./2007. január 23.
Nehezen mozog a penna, amellyel apáink generációit siratjuk, írta Willmann Walter, Beke György Erdélyt járó s folytonosan ébren tartó szelleméhez fiúként viszonyulunk. Hiánytalanul megtanulta, hogy a túlélésről nemcsak beszélni kell, belé kell plántálni az utánunk jövőkbe. Az éltette, hogy nem veszhet el a magyar történelmi tudat. Hajdani hadak, elfelejtett krónikások nyomába szegődött a székely krónikás. /Willmann Walter: Búcsú Beke Györgytől. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./2007. július 13.
A Keresztély Ferenc és Bede István tiszteletére szervezett ünnepséget június 18-án Sepsiszentgyörgyön Szabó Béla csíkszeredai magyar főkonzul nyitotta meg, aki az 1956-os forradalom két idős háromszéki résztvevőjének odaítélt emlékérmet adta át Sólyom Lászlók, magyar köztársasági elnök nevében. Keresztély Ferenc sepsiszentgyörgyi otthonában beszélt az újságírónak börtönbüntetéséről, amelyet szinte gyerekként róttak ki rá. Születésileg felsőrákosi, Brassóban lakott, ott tartóztatták le, alig töltötte be a 18. évét. 1957-ben néhány barátjával elment Fehéregyházára, s megkoszorúzták a Petőfi-emlékművet. Ezt nacionalista megnyilvánulásnak minősítették, azért ítélték el. Az Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség, az EMISZ tagja volt. Az egész országból szedtek össze magyar fiatalokat. Letartóztatása után Marosvásárhelyre vitték. Egy méterszer egy méteres cellában tartották, még a vécére is fekete szemüveggel vitték ki. A tárgyaláson 77-en voltak. Keresztély Ferenc hat hónapot töltött a Szekuritátén, megverték a kihallgatások alatt. Összesen 1043 évet kaptak, összeszámolták. Őt 12 évre ítélték. Salciára vitték, Braila Nagyszigetére, gátat építeni. Juhaklokban laktak, körülbelül 35 ezer ember. Napi tíz órát dolgoztak, az élelem legtöbbször valami könnyű puliszkalé volt. Élve megúszta a vérhast is, és szerencséje volt, mert pár hónap után „kiszűrték”, s elvitték Nagyenyedre gyárba, dolgozni. Ott már a szakmájában dolgozhatott a szabadulásáig. Amnesztiával szabadult 1964-ben. /Willmann Walter: Tizenkét év koszorúzásért. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), júl. 13./2012. február 27.
Székelyföldön legyen verseny! – Toró szívesen látna egy teljes EMNP-választási listát
A fő szabály az, hogy a Székelyföldön verseny legyen a közelgő választásokon, az interetnikus környezetben pedig esetről-esetre kell eldönteni, mi a teendő. Tehát nemcsak a számarány, hanem a környezet, a politikai konjunktúra, a többi magyar politikai szervezettel való viszony mind-mind befolyásolhatják az illető településen, régióban vagy megyében választott stratégiát – mondta a Székely Hírmondónak Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megválasztott elnöke pártja választási stratégiáját firtató kérdésünkre.
Szombaton Csíkszeredában közel száz helyi szervezet küldöttei, valamint nyolcvan hazai és anyaországi meghívott részvételével tartották az Erdélyi Magyar Néppárt első Országos Küldöttgyűlését, és a 315 küldött 309 szavazattal országos elnökként Toró T. Tibort tüntette ki bizalmával. A vezetőség tagjává választották továbbá Szilágyi Zsolt elnökhelyettest, Gergely Balázs közép-erdélyi régióért felelős alelnököt, Papp Előd Székelyföld régióért felelős alelnököt és Zatykó Gyula Partium régióért felelős alelnököt.
A küldöttgyűlésről Toró T. Tibor elnök úgy fogalmazott: lezárult a pártépítés első szakasza. Megválasztása után köszönetét és örömét fejezte ki, hogy „identitásukat vállaló és a közösségért tenni akaró fiataloktól” kapta mandátumát. A választási stratégiájukról szólva kifejtette:
– A helyi vagy megyei szervezetek javaslatára közösen döntjük el az országos elnökséggel, amelynek feladata az egész jelöltállítási procedúrát és a választási kampányt koordinálni. Azokban a régiókban, ahol a magyarság aránya 10% alatt van, a szórványmegyékben, a szórványtelepüléseken kötelező módon valamilyen együttműködési formát kell találni.
Az MPP-vel való esetleges háromszéki együttműködést firtató kérdésünkre diplomatikus választ adott: – Az EMNP helyi, illetve széki szervezetei kell, hogy javaslatot tegyenek, majd közösen eldöntjük, melyik javaslat felel meg legjobban a támogatóinknak, és erre még van egy-két hét. Amit általában mondani tudok, az az, hogy Székelyföldön mindenhol versenyre törekszünk. De Székelyföldön is vannak olyan helyek, ahol nincs magyar többség. Ezeken a településeken vetődik fel természetszerűen a magyar-magyar együttműködés, mint prioritás, és mind az RMDSZ-szel, mint az MPP-vel tárgyalni fogunk, hogy olyan megoldást találjunk, amiből a helyi magyar közösség nyer. Azt látnám szívesen, hogy a Néppárt saját listájával mérettesse meg magát a választásokon.
Toró annak is tudatában van, hogy az elkövetkező 100 nap nagyon rövid idő a választások előkészítésére. – Szervezeteink és tagságunk, támogatóink nagy része fiatal, a politikában tapasztalatlan, de ami a gyengeségünk, egyúttal erényünk is, hiszen olyan emberek indítják útjára az EMNP-t, akik – legalábbis a többség – nem vett részt az elmúlt két évtized elvtelen kompromisszumaiban – vázolta a kilátásokat az Erdélyi Magyar Néppárt megválasztott elnöke.
A küldöttgyűlés elfogadta A megtalált út – esélyt és szabadságot Erdélynek című politikai keretprogramot is, amelyik rögzíti a Néppárt választási stratégiájának alapelvét.
Willmann Walter
Székely Hírmondó
Erdély.ma2012. április 19.
Helyünk a szórványban – Mégis Erdély-brand kellene?
Alku itt akkor lehet, ha az RMDSZ ellenzéke a helyhatósági választásokon a magyar szavazatok körülbelül 40 százalékát felmutatja, ami ugyan nem lehetetlen, de nem is túl valószínű – olvashatták ezeken a hasábokon a Mensura Transilvanica elemzését. De mi a teendő ott, ahol kisebbségben vagy szórványban vagyunk, mert politizálni ott is kell?
Erre egyik választ Takács Mihály fogalmazta meg a Nemzeti Szabadelvű Körök országos platformjának múlt havi, bikfalvi ülésén: a politikának az a célja, hogy a kormánynál legyünk. A zsombolyai tanácsos tudja, hogy mit beszél, hiszen elmondása szerint 12 éve úgy vezetik a várost a tulipán színeivel, hogy 14 százalék magyar szavazó van mögöttük. Ám nem mindenütt van Zsombolya. Horváth István szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnökének megfigyelése szerint az előzetes népszámlálási adatok tükrében minél kisebb a magyarok lélekszáma (és részaránya) egy adott megyében, a fogyás mértéke annál nagyobb, például Fehér és Brassó megyékben majdnem 23%-os. Országos szinten 20 év alatt a magyarság vesztesége 386 959 személy volt, így jogos a bikfalvi kerekasztalon elhangzott felvetés, hogy megpróbálkozhatnánk egy Erdély-branddel. Tóth Sándor, a négyfalusi RMDSZ-szervezet alelnöke megerősítette: az előzetes népszámlálási adatok szerint 23% volt az elvándorlás, ami a szervezet életére is kihatott, ezt intenzívebb munkával ellensúlyozzák, hiszen a több mint 6200 magyar erőt képvisel Négyfaluban, és ennek megfelelően kell részt vállalniuk a közösség életének irányításában.
– A fogyás nem csak a magyarságot érintette, az összlakosság is csökkent: 40 ezer körül volt 20 éve, ma pedig 32 ezer Négyfalu lakossága, a románok száma is 31 ezerről 26-ra csökkent – mondja Tóth Sándor. (Ehhez hozzá kell tennünk, hogy a hivatalos adatok szerint Négyfaluban pár száz roma él, becslések szerint csak a Garcsinban 10 ezer – szerk.)
– A legutóbbi választásokat sikerült elbaltázni, hiszen valamikor Négyfaluban a 21 tanácsosi helyből hetet sikerült megszerezni, legutóbb a 19-ből csupán hármat, holott ellenzéki magyarok nem is voltak, egyetlen független jelölt volt – vázolja a múltat a tanácsos, aki szerint a nyolc évvel korábbi szakadás következményeit orvosolnia kell a friss csapatuknak, hiszen a három tanácsosi helyet negatív csúcsként kell elkönyvelni. De mi a megoldás Négyfaluban?
– Szakmaiság, fiatal, pragmatikus csapat, amelyik gyakorlati megoldásokat kínál az egész Négyfalunak, és a korrupció árnyéka sem vetülhet rájuk – foglalja össze a friss, a választók figyelmébe ajánlott csapat leírását Tóth, aki szerint minimum öt helyet céloztak meg a nyári megmérettetés után.
Géczi Gellért 29 éves vállalkozó személyében polgármesterjelöltet is állítanak Négyfaluban, csapatában ott van Balázs Tamás, Tóth Sándor, ifj. Magdó János, Sztáncsuj János, akik mind a magyar, mind a román választóknak tiszta adminisztrációt kínálnak, szakemberek, vállalkozók, közgazdászok és az egyházakhoz közeli személyek együttes munkáját előlegezik. Új emberek, friss lendülettel, erkölcsileg tiszta, tenni akaró magyar emberek – így jellemezte Tóth Sándor azt a gárdát, amely hozzáfoghatna Négyfalu újbóli meghódításához, hiszen a láthatáron ott van még egy feljövő kisebbség, a romák pártja is, amely korábban a PSD-nek, PDL-nek adta szavazatait, most viszont a polgármesterjelöltre remélnek tőlük a magyarok voksokat, akárcsak a románságtól.
Willmann Walter
Székely Hírmondó. Erdély.ma 2012. augusztus 9.
Séta a romániai hírek aknamezőin
Még a szokottnál is furcsább helyzetbe került Románia: a politikai csatározások már az uborkaszezonra, a forróságra sincsenek tekintettel, augusztusban alakítják át a kormányt, az ellenfelek egyre mélyebb sebeket ejtenek egymáson. Az adófizető szavazópolgárnak ma nagyobb szüksége lenne a pontos, objektív információra, magyarán a hírre, mint valaha, hiszen országa és a saját jövője forog kockán, országgyűlési választások előtt állunk, Bukarestben pedig egy tisztségéből menesztett elnök szónokol.
Miközben Kelet-Európára korántsem jellemző módon hét hírtelevízió bömböl az országban, a standok zsúfolásig vannak tömve újságokkal, a világháló pedig „rogyadozik” a román bloggerek hozzászólásaitól és a véleményoldalaktól, egyetlen dolgot állíthatunk csak: fogalmunk sincs, hogy egy hír valódiságát, hitelességét hogyan lehetne ilyen körülmények közepette ellenőrizni. Pedig a sajtót azért nevezhették negyedik hatalomnak – a Montesquieu nyomán elterjedt felfogás szerint a döntéshozó, a végrehajtó és a bírói hatalmat volt hivatott ellenőrizni –, mert működését néhány egyszerű szabályra fektette, többek között az információk több forrásból való ellenőrzésére. Erre települt rá a világháló nyújtotta lehetőségekkel – főleg a nyugati demokráciákban – az ötödik hatalom, amikor a civil zsurnaliszták elkezdték ellenőrizni a hagyományos média híreit. Csakhogy ez nálunk nem így működik.
Kicsi, szőrös, csúnya – de a miénk
Kezdjük talán a romániai magyar médiával, mert az alig mutat életjeleket, és labdába sem rúghat ebben a hangzavarban. A hazai magyar média gazdaságilag kényszerpályán van méreti, illetve piaci tényezők miatt, amelyek behatárolják fejlődési és versenyképességi lehetőségeit. Képtelen volt a legerősebb reklámpiacra legalább egy tévét kiállítani, az elsősorban politikai célokat szolgáló rádiós szegmens aránytalanul túlméretezett Székelyföldön, az internet nyújtotta lehetőségeket pedig eddig messze alulmúltuk.
Információáramlás magyar nyelven
A hazai magyar média „second hand” termékkel „mérgezi” szervezetét. Nagyon gyakran tetemes mennyiségű hírügynökségi anyagot kínál, például a Magyar Távirati Iroda (MTI) vagy a Mediafax anyagait, román és magyarországi sajtóból származó értesüléseket. Így fordulhat elő, hogy egy háromszéki napilap két-három nap késéssel úgy adja vissza a 60 kilométeres körzetben történt felsőrákosi tragédia esetét, hogy azt előzőleg egy fővárosi hírtévé Brassóból leadta, a hírt átvette egy román hírügynökség, közzé adta magyar nyelvű hírfolyamában, és a történet harmadnapra – átszerkesztve – megjelenik a napilapban, a belföldi hírek között.
Viccesebb dolgok is előfordulnak – hogy finoman fogalmazzunk – az eszközhiány miatt. A magyar államfő látogatásakor a Duna Televízió kivonul Barótra, hogy rögzítse a történelmi jelentőségű avatóbeszédet, a tévés anyagból összefoglalót készít az MTI, amit átvesznek a helyi lapok, horribile dictu netán a baróti hetilap is, mert, ugye, kész állapotban van, s ráadásul milyen magyarosan hangzik... Mindez nagy-, de nyilván nem teljes mértékben anyagi okokból történik: egy-egy újságíró esetleg rádiós hírszerkesztőként is dolgozik vagy egy másik napilapnál, emellett időnként egy anyaországi tévéadónak is tudósít, a ritmus fenntartása érdekében pedig fel kell kutatnia a hozzáférhető forrásokat – ezeket jobb esetben a cég fizeti meg, ám az sem ritka, hogy ő maga –, amelyeket aztán fordításban, enyhe átszerkesztés nyomán közöl.
Ősforrások maszkolása
E több száz kapcsolódási ponttal rendelkező óriási hálózatba hozzáértő ember bármelyik pillanatban elhelyezhet egy drámai, szélsőségesen jó vagy rossz hírt, esetleg pletykát úgy, hogy egyúttal maga állítja fel a második, illetve harmadik „ellenőrzési forrást” is, ami lehet internetes, írott, tévés vagy rádiós, lévén, hogy mindegyiknek van internetes változata, portálja. A román médiakonszernek ugyanis a több forrásból való ellenőrzés gyakorlatát – jobban mondva annak illúzióját – kihelyezték az internetre.
Egy egyszerű, sokunk számára ismerős példával illusztrálnánk ezt a folyamatot. Az akkor még tisztségében lévő államelnök egyszer elhintette a köztudatba, hogy régiós adminisztratív újrafelosztásra van szükség, lehetőleg azonnal (a lengyelek hét év alatt valósították meg). Ebben a pakkban szerepelt egyebek mellett az is, hogy az összefüggő magyar területeket lehetőleg szét kell szabdalni. A román ellenzék azonnal felfigyelt a gyenge pontokra, és akcióba lépett.
1. Első menetben kiszivárgott a román sajtóba egy ezzel kapcsolatos Markó-szöveg félmondata, melyet az Erdély TV-ből idéztek – egyébként hibásan. 2. Második menetben már legalább két hírtévé közölt térképeket – ugyanezek már hírportálokon is megjelentek –, melyek a két kiszakított székely megyére fókuszáltak, és erről mint kész tényről folytak reggeltől estig a beszélgetős műsorok. 3. Másnap az összes román napilap kénytelen volt foglalkozni az üggyel, mert le nem maradhattak: riportokat közöltek, térképeket stb. Megjegyzendő, hogy eközben Boc és Kelemen – a két állítólagos főszereplő – még meg sem szólalt, s hallgatásuk még hetekig tartott, ugyanis tulajdonképpen nem volt miről beszélniük. 4. Gazdasági elemzések, térképek, táblázatok jelentek meg arról, hogy milyen csóró Székelyföld, és éhen fog halni. 5. A hazai magyar sajtó sem maradhatott le: idő, pénz és szakemberek hiányban lefordította az addig megjelent anyagok egy részét, amit már több mint három forrással össze lehetett vetni, miközben a politika még mindig nem szólt, hiszen korábban nem is tárgyaltak erről. 6. Az első hét végén már olyan térképeket mutogattak a tévék, amelyek kísértetiesen hasonlítottak a bécsi döntés után kiszakadt Észak-Erdély térképére, tiltakozni kezdtek a Hargita és Kovászna megyei románok fórumai. A politika hallgatott. 7. Tiltakozott Budapest is, mert a sajtóból úgy tűnt, elszabadult a pokol, miközben a romániai politika főszereplői még mit sem tudtak az ügyről. 8. Mit tesz ilyenkor az MTI? Elmegy megkérdezni Kelemen Hunort vagy Emil Bocot? Nem. Idéz legalább két magyar forrást – a Krónika napilapot, illetve a „haldokló” Új Magyar Szót –, illetve három bizonytalan román médiaorgánumot – megvan az anyag, mehetünk kávézni! Tévék mindenek felett
A román reklámpiac királya a tévé. Egy 2011-es Magnaglobal-felmérés szerint a reklámkiadások az országban 457 millió dollárra rúgtak (egy évvel korábban ez még 12 százalékkal volt magasabb). Ebből a tortából 68 százalékot szakítottak a tévék, valamivel több mint 10 százalék ütötte az írott média markát, a rádiók, az internet és az outdoor pedig 5-5 százalékon osztoztak. Világviszonylatban a tévék átlagosan a torta 41 százalékát szakították le, 390 milliárd dollárt. A hazai tévék nettó 315 milliót kaptak a reklámtortából, annak köszönhetően, hogy a román médiafogyasztó passzív, 2010-ben a román átlagember naponta 4 órát és 17 percet töltött a képernyő előtt. Csúcsidőszakban (19 és 23 óra között) 1 óra 34 perc a tévéfogyasztás. A reklámpiaci trendek növekedést mutatnak a tévék tekintetében (forrás: Forbes, Románia, 2011. március). A román piacvezetők a Pro TV, az Antena 1, az Acasã, az Antena 3 és a Realitatea hírtévé, ezeket követik a KanalD, a National és a Prima tévék, összesen 57 román tévéadóval kell számolnunk. Életképes modellek?
A sajtótröszttel szimbiózisban élő hírportál, ami mögött van egy tévéstúdió, egy vagy több rádió, napilap és képes magazin – erős infrastruktúra, cég, kapcsolatrendszer. Hasonló modellt próbál életre kelteni Codrut Seres, az Intact Kiadónál, ahol arra biztatják az újságírót, hogy az anyag mellé küldje on-line a fotót, cikkét pedig publikálja a honlapon, de javasolják a személyes blogon való közlését is. Ehhez a modellhez szükséges egy „tröszt”, és néhány olyan újságíró, aki csak nekünk dolgozik, tehát el tudjuk tartani, nem kell ötfelé dolgoznia.
A felsorolt trösztadatok a kormányváltásra és a közelgő választásokra való tekintettel bizonytalanok: USL-s érdekcsoportok vásárolnak azért, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a Voiculescu-féle trösztnek, a PDL-sek meg azért, mert elestek a közszolgálati tévétől, és körmükre égett a gyertya, a korábbi barátaik meg az állami megrendelések elmaradásával új barátok után néznek. Nem biztos hát, hogy becsődöl az Adevãrul Holding, az Adamescu-tröszt, a Realitatea tévé vagy az Evenimentul Zilei – csak új barátságok köttetnek.
A román írott média
Az Evenimentul–Capital Kiadóvállalat
A Pãunescu tábornokok családja működteti (a PDL-s kormány idején még könnyű dolguk volt, ám e napokban épp új „szponzorok” után kutatnak), zászlóshajóik az Evenimentul Zilei napilap és a Capital című gazdasági hetilap. Házon belül van a B1 tévéadó, amelyik hírtévéként és beszélgetős műsorai révén fungál, sztárjai – a ’90-es évek elején elhíresült bulvárlap alapítója – Ion Cristoiu, valamint Robert Turcescu.
Az Adevãrul-tröszt
Dinu Patriciu kőolaj-milliárdos 6 millió euróért vásárolta meg az Adevãrul Holdingot, amelynek forgalma 2010-ben meghaladta a 100 millió eurót. Övé volt az Adevãrul napilap, amelynek eladásai 2011 júliusában a BRAT auditáló cég szerint 41 ezer példányra zuhantak a 2010-es 125 ezerről. Azóta Péter Imre is távozott a cég éléről, és már Patriciu sem beszél tévévásárlásról, noha korábban kedvenc témái közé tartozott. Tavaly övé volt a legnagyobb példányszámú bulvárlap, a Click!, a vállalat napi 200 ezer példánnyal a helyi piacokon kihozta az Adevãrul de Searã nevű lapcsaládot, birtokon belül volt ugyanakkor a Forbes, az OK, a Foreign Policy, a Dilema Veche. Idén június elején a helyzet így festett: aukcióra bocsátották az Adevãrul Holdingot, a Click! magazint, a Click TV-t és a bukaresti 106,2 Click FM-et. A médiaorgánumok azért kerültek licitre, mert együttesen 3,5 millió euróval tartoztak a Dinu Patriciu többségi tulajdonában levő Odyssey Communication nevű reklámcégnek.
Az Intact-birodalom
Dan Voiculescu családjának tulajdona. Rendelkeznek 2 hírportállal, a Jurnalul National napilap köré épített lapcsaláddal: a Jurnalul Casei, Jurnalul de Bucãtãrie, Jurnalul de Duminicã, Jurnalul de Sãnãtate, Scânteia, illetve a Zoom című sajtótermékekkel. Időközben megszüntették a Financiarul gazdasági hetilapot, ám a „családhoz” tartozik két hírtévé is, az Antennák, valamint portálok tömkelege. A Medien Holding
A Dan Adamescu nevű milliárdos birtokában van, „istállójukban” ott szerénykedik a România Liberã című napilap. 800 ezer euróért vásárolták meg liciten az Academia Catavencu brandet, övék a Cãminul, a Casa mea, a Domus, a Domus Util. Mielőtt valaki megirigyelné hatalmukat, a napokban csődöt jelentett a România Liberã című napilapot kiadó cég is, a csődvédelmet tulajdonosa kérte.
A Mediafax Group
Tulajdonosa a Central European Media Enterprises (CME). Házon belül legalább 40 auditált portál van, alosztályai között a Ziarul Financiar, a zf.ro, a Business Magazin, a businessmagazin.ro, a Mediafax Business News, a ProSport, a prosport.ro, a ProMotor, promotor.ro, a go4it, illetve a go4it.ro, a Descopera.ro és a descopera.ro, a Playboy, valamint a playboy.ro, a GQ, a Mediafax Mass-Media News, a Mediafax.ro, a gandul.info, a PRO TV Magazin, a protvmagazin.ro, a Ce se întâmplã, Doctore?, a csid.ro, az InStyle, a The ONE és honlapja a one.ro, a Glamour, az apropo.ro, a showbiz.ro, a bule.ro. Ugyancsak ide tartozik az Acasã TV, a Pro TV International, valamint az MTV Romania.
A Ringier-csoport
Birtokában van a második legnagyobb bulvárlap, a Libertatea, illetve egyéb bulvártermékek és női magazinok tömkelege: Autobild, Bolero, Bravo, Bravo Girl, Compact Bucuresti, Diva, TVMania, TV Satelit, Unica stb. Időközben több lapjuk is gazdát cserélt, de ezeket a cseréket a BRAT nem frissíti eléggé fürgén.
A román internet
A SATI auditáló vállalat 2011. június 30-i statisztikája szerint az átvizsgált honlapok közül a listavezető trilulilu.ro-nak havi 3 millió egyedi látogatója volt, a hi5.com-nak 2 879 000, a forum.softpedia.com-nak 2 656 000, a realitatea.net-nek pedig 2 087 680.
Willmann Walter
Erdélyi Napló2012. augusztus 14.
A próbakő neve Mikó
Úgy tűnik, kissé nyugisan poroszkálunk a Mikó-ügy mellett, holott hosszú évek óta igazi, nagy lehetőség a közösségi kísérletekre. Egészen pontosan azt felmérni, hogy képes-e a magyar közösség valami fontos ügy mellett kiállni, ugyanis érthető okok miatt a politikusai ezt nem szeretik feszegetni, s mielőtt tovább lépnénk, itt elkelne pár mondatnyi magyarázat.
Tucatnyi kolumnát összeírunk arról, hogy egyre keményebb és magasabb falnak ütközik a véleményét érvényesíteni akaró román értelmiség a politika által behálózott média miatt, és ezért már veszélybe került a szabad véleménynyilvánítás, ugyanakkor a hazai magyar közösség nem működtet még csak kísérletképpen sem ilyesmit.
Ugyanis míg a román értelmiség több blogportálon is átlátható módon, tucatszám megosztja egymással és a nagyközönséggel a véleményét, és ily módon legalább rávilágít a létező kommunikációs katasztrófára, a magyarok még csak meg sem kísérlik ezt. Mert nekünk tévénk nincs ugyan, de ugye milyen szép számban rádiózunk, és milyen sok újságunk van – a tömbben. Amely médiával pedig csak annyi a baj, hogy gazdasági és – sajnos – létszámbeli okok miatt túlságosan közel van, vagyunk a politikusokhoz.
Ez persze nem baj, hiszen nem leprások azok, az embernek lehet politikus barátja, komája, szomszédja, elmehet vele biciklitúrára, de igenis, veszélyes az újságíró és a politikus közelsége, amikor kényes kérdések merülnek fel. Ennek pedig egyszerű oka van, a hitelesség kérdése. A politikai mindennapokba nagyon sok minden belefér, ha az ember sikereket akar elérni, a média pedig más szinten működik, és ha túl közel vagyunk – márpedig ez van –, az olvasó nem kaphat két, jól elkülöníthető véleményt, ami meg a maga során erősíthetné az ügyet.
Ezért kissé gyanakodva szemléltem előbb a mikós www.13020.ro) honlapot, de alaposabb szemügyre vétel után megnyugtató például a kezdeményezők listája, hiszen a politikusokat kell megbíznunk, hogy többek közt a közösségi vagyonunkat megvédjék. Mert a Mikó az, és ha rossz törvény miatt veszélybe kerül, törvényt kell változtatni, és meg kell mozgatni minden követ, hogy az intézményt az kezelje, akire a létrehozó közösség rábízza azt. Ez a feladat.
Willmann Walter
Székely Hírmondó Erdély.ma2013. február 14.
Életképtelen Székelyföld? – Akik bizonytalan számokkal vagdalkoznak
Életképtelen lenne Székelyföld, ha „önállósulna”: erre a következtetésre jutott az Adevărul román napilap, amely hétfői számában Hargita, Kovászna és Maros megye néhány gazdasági mutatóját elemezte. A lap azt vizsgálta, milyen gazdasági kilátásai lennének egy „etnikai alapú” székelyföldi autonóm területnek, de a forrásaira, no meg hazug állításaira való tekintettel utánanéztünk az adatoknak, mielőtt itt bemutattuk volna.
Egyrészt az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság (Comisia Naţională de Prognoză) adataira támaszkodtak, amely a maga során a statisztikai hivatalt idézte, amiben nem lenne semmi kivetnivaló. Másrészt ez a hivatal valamilyen ok miatt nem képes még azt sem közölni Románia lakosságával, hogy a 2011-es népszámlálás alapján hányan vagyunk, pedig 2013 februárját írjuk, így az adatok hitelességét gyanakodva szemléljük.
Másrészt az Adevărul (Igazság) című román napilap múlt év végén olyan fotót közölt Kovászna Megye Tanácsa felirattal, ami Jász-Nagykun-Szolnok megye székházát ábrázolta, tehát a fiúk csúsztatásban nem kezdők. De megnéztük a számokat, és ugyanabból a forrásból összevetettük egy lényegesen nagyobb régió, az északkeleti (Bacău, Botoşani, Iaşi, Neamţ, Suceava, Vaslui), no meg Románia adataival.
Az Adevărul szerint a három megye, vagyis Hargita, Kovászna és Maros összterméke tavaly körülbelül hatmilliárd eurót tett ki, ami az 1,12 millió lakosra vetítve ötezer euró körüli egy főre eső GDP-t jelentene. Erről azt írták, „csak a világ legszegényebb országaiban ilyen alacsony.”
Megnéztük pontosan, miről beszélnek, és leírjuk, miből indultunk ki.
Hargita, Kovászna és Maros megyék összlakossága 1,2 millió, írja az Adevărul, míg a tavaly közzétett előzetes népszámlálási adatok szerint 1 042 610 lakossal számolhatunk.
Bacău, Botoşani, Iaşi, Neamţ, Suceava, Vaslui lakossága 3 148 578 az idézett forrás szerint, míg Romániának 19 042 966 lakosa volt a népszámláláskor.
A lap által leírt kb. hatmilliárd euró 4,4 lejes árfolyammal számolva 5,82 milliárd, ami visszaosztva a lakosságra 5582 euró egy főre eső GDP-t jelentene. A román egy főre eső GDP 7250 euró volt, az északkeleti régióban pedig 4649 euró, amit tovább nem kommentálnánk.
A nettó fizetések tekintetében az északkeleti régió vezet, ott 1334 lej, a „székelyföldi” 1221-el szemben, míg az országos átlag nettóbér ugyanabban az időszakban 1572 lej volt.
Azt írják, „alacsony” az alkalmazottak aránya, a három megyében 216 ezer alkalmazott van, ami a lakosságnak csupán 19,1%-a. Ismét számolunk, és kiderül, hogy az arány 20,7 nálunk, míg az északkeleti régió hat megyéjében összesen 501 800 alkalmazott volt, több mint 3 milliós lakosság mellett, ami 15,93%-os arányt jelent. Nos, az valóban veszélyesen alacsony. A romániai átlag a lakosság számához képest 23,26 százalék alkalmazott. 43,2 százalék országosan a foglalkoztatottak aránya, 40,7% Hargita, Kovászna és Maros megyében, 37% az északkeleti régióban.
Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy Székelyföld gazdaságilag életképes lenne, ahhoz komoly gazdasági elemzésre lenne szükség, amit két évtizede senki nem hajlandó megrendelni: sem a székelyföldi gazdasági szereplők, sem a székelyföldi autonómiával házaló politikum. Pedig lenne néhány előnye, a legelső, hogy netán befektetői tőkét lehetne idevonzani, másrészt a létező adatok birtokában visszakézből lehetne visszaverni az ehhez hasonló médiatámadásokat, amit itt néhány mondatban megvilágítottunk. Csak meg kellene mérni, mekkora a potenciális felvevőpiac itt, a vásárlóerő, az infrastruktúra állapota, melyik területen miféle beszállítókkal lehet számolni, mennyi és milyen minőségű szakképzett munkaerő áll rendelkezésre és hasonlókat, nem ördöngösség.
Részben ugyanazokat a forrásokat használtuk: Comisia Naţională de Prognoză, Proiecţia principalilor indicatori economico – sociali în PROFIL TERITORIAL, până în 2015, valamint COMUNICAT DE PRESĂ, 2 februarie 2012, privind rezultatele provizorii ale Recensământului Populaţiei şi Locuinţelor – 2011.
Willmann Walter
Székely Hírmondó
Erdély.ma2013. március 1.
Székelyföldről, turistabuszból
A székely zászlóval az égvilágon semmi baj nem volt, amíg a Bukarestben elővett gyújtózsinórra Budapesten rá nem öntöttek még egy kevés üzemanyagot – írja az egyik román sajtós kolléga egy csíkszeredai látogatás után, amit a helybéli politikusok meghívására ejtettek meg. A Hotnews.ro portálon megjelent, Dan Tãpãlagã által szignált riport objektivitásához nem férhet kétség, ahogyan a Kamikazében olvasható, Andrei Manþog-féle íráséhoz sem. Mindketten meglátogatták a székelyföldi ortodoxok híres védnökét, Selejan püspököt (képünkön) is, az „úr idealista és szerény szolgáját,” aki miután a palástja alatti rongyos ruháiról beszélt a fővárosi látogatók előtt, következő mondataiban szemrebbenés nélkül tért rá azoknak a milliárdoknak a sorsára, amelyeket két megszentelt kezével osztott szét magasabb rendű szociális célokra, és ugyanolyan szenvtelenül válaszolt a hívásra újnak tűnő ötös iPhone-ján.
A Dâmboviþa partján szocializálódott újságíróknak eszükbe sem jut felháborodni az egyházi elöljáró kétarcúságán, egyszerűen némi kuncogással fűszerezve regisztrálják a történteket, és hasonlóan érzelemmentesen számolnak be arról, ahogyan ők a Székelyföldet látják. Márpedig ők egy mítoszt látnak, még ha a legélőbbet is, aminek a történelmi alapjait vagy elhiszik, vagy nem. Amúgy sem számít, mert ők a már említett Dâmboviþa partján megtanulták: a történelem a legkevesebb, amire figyelni érdemes, csak az számít, kié a hatalom. Gondoljunk bele, mi lenne ebből az országból, ha a székely logika szerint próbálná valaki legitimálni a létét? Nagyjából semmi, mert a józanabbak nem engednék szóhoz jutni. Hiszen ki vállalhatja annak az ódiumát, hogy a nagy országegyesítő Mihály a szultán engedélyével lehetett vajda, Prágában lakott a hűbérura, moldvai fejedelem kollégája pedig a lengyeleknek fizette az adót? Ma egyszerűen elképzelhetetlennek tűnik, hogy a románság megértse történelmi érveinket, amikor három emberöltőnyi dákoromán agymosás után saját történelmével sem képes szembenézni. A fiatal román történészek már tudják, mi történik, képesek érzelmek nélkül beszélni erről, de a történelmi mitológiában tanult és felnevelkedett román nép ösztönösen, gondolkodás nélkül mítosznak nevez bármit, ami nem illik bele a képzeletbeli történelmi világába. Nagyjából ebből kellene kiindulni, amikor az autonómiáról érvelünk, a székelyzászlózás pedig gyenge érvnek tűnik ebben a vitában.
Budapest szerepéről hadd ne beszéljünk itt: a székelyföldi politikusok döntése, hogy vevők-e az anyaországi gesztusokra, vagy sem. Ma már senkinek sem lehet olyasféle illúziója, hogy a romániai kisebbségi kérdésekben bármit is számítana Magyarország vagy az Európai Unió bármilyen lépése: ha valamiért harcolni akarunk, mi magunk tehetjük meg, bárki más csak a tribünről kiabálhat be, vagy etetheti a kereskedelmi tévék sertéseit. A legerősebb érv viszont, amelyre vevő lehetne valamennyi megyei önkormányzat: Bukarest ma még abszolút gazdasági hatalmának felszabdalása, az ország bevételeinek arányos leosztása oda, ahonnét származnak. A régióátszervezés fabatkát sem ér, ha nem teremtünk gazdaságilag egyenrangú régiókat, amihez viszont alaposan át kell szabni a román gazdaság kabátját.
Willmann Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár),2013. június 21.
Régiósítás paplan alatt
Alapos odafigyelést igényelne, mi is történik a napokban Romániában: előfordulhat, hogy 23 évnyi kisebbségi politizálás csődjét jegyezhetjük le. Kőkemény ez az országot egy éve átrendezni akaró társaság, és dühös, éhes, türelmetlen, mert 2004 óta nem engedték labdába rúgni. Ja, s amíg elfelejtenénk, kétharmados. Az csak a halovány ellenzékének rózsaszínű álma, hogy összemehet ez a koalíció, még mielőtt átrendezné – és a maga igényei szerint berendezné – az országot, egy nyomokban létező ellenzék és a sajtó romjai felett.
Ne feledjük, ma a 19 milliós országban a független, komoly román sajtó néhány tízezer példányt tud eladni, a tévékben, a világhálón, rádiókban és kültéri eszközök felett a pénz az úr. Ami fogyófélben van ugyan, de felerősíti a fizető pozícióit, hiszen ma már lehet vásárolni megmondóembert, műsort, lejárató kampányt, és akár tévés „kivégzéseket” is, főműsoridőben, listaáron.
Ilyen körülmények között osztja szét az országot a közigazgatási és területfejlesztési tárca vezetője. Ez nem vicc, a befolyásos, és függetlennek nevezhető Gandul.info portál fő anyagának volt a címe: Hogyan tárgyalta meg Dragnea Románia új térképét az PSD-s bárókkal. Hozzáállásukról Marian Petrache, Ilfov megye önkormányzatának vezetője tájékoztatta a világot: „volt egyszer egy filmsorozat a National Geographic csatornán az emberekről, akik megváltoztatták Amerikát. A civilizált világot néhány ember erejének segítségével alakították, a korszerűsítésben nem vett részt az egész társadalom” – magyarázta a felvilágosult despota a riporternek, hogyan lehet időhúzások nélkül valami nagyszerűt alkotni.
A párt vidéki erős emberei és Dragnea kormányfőhelyettes több alkalommal is találkoztak az elmúlt hónapban, hogy megbeszéljék, hogyan kellene Románia új térképének kinéznie, de azt is végigbeszélték, milyen eszközöket – értsd hatalmat – hagynának a minisztériumok kezében. Petrache a régiófelosztást is röviden elintézte: „az uniónál nyolc régióval vagyunk bejegyezve, annyi lesz.” Egyszerű, nem? Mindezt azok után teszik, hogy Dragnea többször is fogadkozott, itt a régiók tudományos és méltányos újraelosztásának lehetünk majd tanúi, ahol olyan apróságoknak, mint egy 700 ezres székelyföldi magyar etnikum, semmi keresnivalójuk – a hatékonyság, gazdaságosság és kiegyensúlyozottság lesz a döntő elv.
Talán hittünk volna is neki, ha június hetedikén fel nem kerül egy törvénytervezet – a pénzügyminiszter, és többek közt Dragnea aláírásával – a tárca honlapjára. Arról szól, hogy újra kívánják szervezni a megyei közpénzügyi hivatalokat, megszűnik a 42 megyei kirendeltség, létrehoznak nyolcat a jelenlegi fejlesztési régiók helyén és szintjén. Kétarcú kommunikáció? Több ez. És veszélyesebb.
Willmann Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. június 28.
Felemás alkotmány félúton
Többféle jegyet viselt a román alkotmánymódosítás az elmúlt 23 év során, de mindig „testre szabták,” igazították a hatalmat gyakorlók igényeinek megfelelően. Egyes vélemények szerint a legutóbbi módosítási folyamat is ama állóháború részét képezi, amelynek egyik fontos szereplője Traian Băsescu államelnök, akinek elvileg semmi vesztenivalója se lenne, gyakorlatilag élete munkájának a jövőbeli szobrát faragják egyre kisebbre a készülő alkotmánnyal. Értsd: a román alkotmányt az utóbbi évtizedekben nem a nép javára módosítgatták, és ezen az sem változtat, hogy idén februárban megalakult az alkotmánymódosítás széleskörű társadalmi vitáját lebonyolító Alkotmányozó Fórum. A román parlamentnek ugyanakkor külön alkotmánymódosítási szakbizottsága van, az ott megalkotott alkotmánymódosítási tervezetet normakontrollnak és szakértői véleményezésnek vetik alá, és idén ősszel szavazhat róla a bukaresti parlament. A módosított alkotmány akkor lép hatályba, ha azt a román parlament kétharmados többséggel elfogadja, és népszavazás is megerősíti. Nem egyszerű történet ez a szakértői véleményezés egy kétharmados parlament szavazása és a népszavazás előtt, tehát bármiféle eredményről is számolt be valaki, érdekesnek ugyan nevezhető, de valódi eredménynek aligha.
Visszajáró kísértet
Azért sem, mert ahogyan azt Ovidiu Nahoi is megfogalmazta a Dilema Veche hasábjain, elnökünket nem abból a fából faragták, aki befejezetlenül hagyna akár egyetlen csatát is. Holott 2012-ben két rend választást is elveszített, no meg egy népszavazást, a mai parlamenti többség azt a győzelmét most az új alkotmányba szeretné írni lángoló betűkkel. Nahoi szerint valahogyan a román paraszt dühére emlékeztet ez a művelet, aki még egy kihegyezett karót is a halott szívébe döfött, nehogy kísértetként visszajárjon.
A jelenlegi román alkotmányt 1991. november 21-én fogadta el az alkotmányozó gyűléssé alakult román parlament, és az 1991. december 8-án tartott jóváhagyó népszavazás után lépett hatályba. 2003. évi 429-es törvény módosította, ezt a 2003. október 18–19-én tartott népszavazás hagyta jóvá.
Bakk Miklós 2003-ban, a Régió 4. számában így foglalta össze a román alkotmányozás történetének fontosabb jellegzetességeit:
a) a román alkotmányok elfogadása elsősorban a külpolitikai kontextus változását és egyfajta közjogi igazodási kényszert fejeztek ki
b) a területi egység biztosítása legfontosabb – mitizált – célok közé tartozott
c) szerves alkotmányfejlődésre nem került sor, tehát
d) az alkotmánybírósági értelmezésnek és a „láthatatlan alkotmány” hatalmának feltételei nem teremtődtek meg.
Sajnos, a készülő alkotmányról ugyanezt előlegezhetnénk meg, hiszen ami az elmúlt néhány hónap vitáiból a sajtóba kiszűrődött, abból kiviláglik az elnöki jogosultságok kíméletlen lefaragása, a régió definíciójának a többség szája íze szerinti leírása, a túlcentralizáltság és a nemzetállam bebetonozása.
A Cristian Pârvulescu vezette Alkotmányozó Fórumot egyes sajtójelentések szerint kirakatfórumnak készítették, hogy eljátszhassák a „széleskörű társadalmi konzultálást”. Ez a fórum, a nép fóruma nyújtotta be az értékes javaslatokat az alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti különbizottságnak, amelynek szerepéről hadd idézzük annak elnökét, Crin Antonescut, aki úgy értékelte: a módosítás „nyertese” a parlament, amely megerősíti pozícióit a kormánnyal és az elnöki hivatallal szemben. „Szükséges volt az államfő, a parlament és a kormány hatásköreinek pontosítása, hogy megelőzzük az utóbbi évek megalázó tapasztalatainak megismétlődését” – mutatott rá Antonescu. Felidézte: Traian Băsescu államfő több ízben elutasította, hogy a parlamentben már kialakult többség jelöltjének adjon kormányalakítási megbízást – ilyesmit az új alkotmány már nem tesz lehetővé. Vagyis a módosítást előkészítő különbizottságnak ez volt a legfőbb gondja, pedig lett volna ott még néhány, bennünket, a népet is érdeklő tétel.
Időnyerés, vagy amit akartok
Legelső tételként ott van a kisebbségek államalkotó tényezőként való elismerése, ami egyelőre kapott egy „futottak még” lehetőséget. Láthatóan esélyt sem kaphatnak azonban a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának előírásai, pedig alkotmányos rangra emelésük által mindannyian másként lélegezhetnénk ebben az országban.
Ami a decentralizálást illeti: a román sajtó tele szájjal beszél arról, hogy melyik PSD-s báró hatalmi jogkörét hogyan beszélték meg a különböző régiókban Liviu Dragnea területfejlesztési miniszter és csapata portyázása során. Holott Románia aláírta a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját, amelynek ötödik cikkelye világossá teszi, hogy egyetlen állam sem hozhat olyan intézkedést, amellyel megváltoztatja az etnikai arányokat.
Az EMNP elnöke, Toró T. Tibor június 14-én közleményben üdvözölte, hogy az alkotmánymódosító parlamenti bizottság elfogadta a kisebbségek szabad jelképhasználatára vonatkozó javaslatot, a kulturális autonómia lehetőségét is beiktatta az alaptörvénybe, de aggasztónak tartja, hogy nem a közösség, hanem „a nemzeti kisebbség törvényes képviselője” hatáskörébe utalják az autonómia-intézmények létrehozási jogát. Toró úgy tartja: az alkotmány vitatott cikkelye alapján az RMDSZ csúcsvezetése „lehetőséget kap arra, hogy – a közösség nevében fellépve, de annak demokratikus ellenőrzése alól kivonva magát – kisajátítsa a kulturális autonómia intézményeinek létrehozását és működtetését”.
A szereplők ismeretében érthető az EMNP-elnök aggodalma, hiszen Victor Ponta úton-útfélen elmondta: a romániai magyarságnak egyetlen választott, legitim képviselete van, akivel ők nagyon, de nagyon jó viszonyban vannak. És ez örvendetes dolog is lenne, ha dâmbovițai nyelven nem azt jelentené, hogy „ne gyűjtsük fölöslegesen a bajunkat, ezekkel valahogy megegyezünk, adjatok nekik jelképeket, valami izét, akármit, kulturális autonómiát, azzal is időt nyerünk.”
A parlamenti különbizottság június 19-én fejezte be a munkáját, a véglegesített szövegtervezetet 17 szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el a testület. A tervezet majd végigjárja a maga útját, normakontroll, parlamenti- és népszavazás is lesz, és színes közjátékként még egy, az elnök által megrendelt népszavazásra is számíthatunk. Ilyen körülmények között csak üdvözölni lehet, hogy az SZNT legfrissebb közleményében a Székelyföld területi autonómiájáért mozgalmi eszközökkel küzdő civil szervezetként definiálta önmagát.
Willmann Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2013. szeptember 5.
Megváltoztatni a változatlanság társadalmát
Az árkosi Európai Tanulmányok Központjában 2008 nyarán – másfél évvel az uniós csatlakozásunk után – arról beszéltünk, hogy „egy hathatós fejlesztési stratégiához politikai akaratra, szakmai megalapozottságra és társadalmi aktív részvételre van szükség.” Akkor Bíró A. Zoltán professzor, a Sapientia Társadalomtudományi Intézet dékánja így fogalmazott: „először látok nyitottságot a politikum részéről arra, hogy a politika partner akar lenni a szakmával az együtt munkálkodásban.”
Így igaz, a teremben egymást érték még akkor a politikusok. Sőt, 2008 januárjában Csutak István által közzétett vitairat megjelenése után (Székek földje – Székelyföld?, Hargita Népe, Háromszék, Szabadság 2008. január 8.) még politikusok is tollat ragadtak. Képviselők, szenátorok, Kovászna megye politikus tandemje, Antal és Tamás cikkezett a témáról, megszólalt Székely István, az RMDSZ orákuluma is. Salat Levente is jelezte Kolozsvárról: igenis, fontos a téma! Beleszóltak újságírók, és mások is, amiből kiderült: érdemes Székelyföld fejlesztési stratégiájáról vitázni.
Nem egypártos buli
Ezek után 2008. szeptemberében mintegy 120 érdeklődő vett részt a Hargita és Kovászna megye tanácsa, a Sapientia EMTE, a KAM – Antropológiai kutatások Központja valamint a Székelyföld Fejlesztési Intézet által szervezett Vidék és tudás konferencián. Azon a rendezvényen az akadémiai szféra mellett a politikum valamint a sajtó is jelentős arányban képviseltette magát.
2009 júliusában a Hargita és a Kovászna Megyei Tanács már a Sikeres Székelyföld című fórumsorozat első rendezvényére hívta meg az érdeklődőket Csíkszeredába. A vitaindító természetesen a Székelyföldi Fejlesztési Intézet berkeiből származott, de ahogyan haladtunk előre a sikerek fórumsorozatával, lassan gyakorlattá vált, hogy az első hozzászóló már a helyi illetékes párttitkár legyen, aki mintegy alapszervezeti beszámolóban eldicsekedte magát. S az is gyakorlattá vált, hogy a tényleges vitán a párttitkár már ne vegyen részt. Nota bene: az RMDSZ-es párttitkár. Mert azért akkoriban sem szerették különösebben egymás rendezvényeit magyar pártjaink, holott – ha figyelmesen elolvasták volna a korábban megjelent írásokat – tudhatták volna, hogy egy székelyföldi fejlesztési stratégia közel sem egypártos buli. Ha rosszindulatú lennék, azt írnám, hogy politikai akaratra igen, ilyen politikusokra azonban nincs szükség e stratégiák kidolgozásához.
Pedig a vitairatokban elhangzott elég sok nyugtalanító kijelentés. Elsősorban a diplomata módon fogalmazó Bíró A. Zoltán tollából, aki már 2008 januárjában leírja, hogy 2008-ig nem telepítettek a térségbe olyan intézményeket, amelyek autoritásukkal és pragmatikusságukkal megtörik az amúgy anakronisztikus „széki paradigmát”, nem indítottak be olyan, térségre szabott információs és egyéb szolgáltatásokat, amelyek lehetővé tették volna a sok-sok pontszerű fejlesztési modell mögött álló szakember egymáshoz kapcsolódását, hatékony projekt-elitté formálódását.
Hiányzó Székelyföld-stratégia
Már öt évvel ezelőtt megfogalmazódott, hogy – virtuális vagy valóban létező Székelyföldről légyen szó – a kifejezés egy védekező, a változásokat lassan elfogadó társadalmi szerkezetet takar. Egy olyan társadalomét, amelyik a változatlanságra játszva az elmúlt másfél évszázad folyamán következetesen megemésztette vagy csak megszelídítette a modernizációs törekvéseket, kikényszerítve valamiféle kiegyezést – még akkor is, ha ezeknek a kiegyezéseknek a számláját még nem is tisztáztuk eléggé.
Erre a hazai magyar politikának stratégiája nincs. Ha lett volna, nem elképzelhető, hogy mostanában is még rejtegetnék, tehát vissza kell kanyarodnunk az aktív társadalmi részvétel esélyeihez, leszűkítve a közösség szerepéhez, és fel kell kutatnunk, mit akar az erdélyi magyar, szűkebben a székelyföldi magyar közösség. Civilizált életfeltételeket, versenyképes gazdaságot, felzárkózást legalább a fejlettebb román vidékek szintjére?
Jó kérdések ezek, és aligha lehet őket kikerülni, ezért is volt fontos a Kárpát Régió Üzleti Hálózat sepsiszentgyörgyi irodája által szervezett árkosi konferencia, amelyikre ugyanott, az Európai Tanulmányok Központjában került sor a közelmúltban. Az ökoszemléletű közösségi vállalkozások lehetőségeiről Kilián Imre, a Gyűrűfű Egyesület elnöke és a Pécsi Tudományegyetem oktatója, T. Kovács Áron, a GEN Europe Romániai nagykövete és Kolumbán Gábor, az Élő Szövet Alapítvány és a Civitas elnöke (portrénkon) beszélt. Az utóbbi előadását azért is tartottuk különösen érdekesnek, mert alternatíváról beszélt, közösség alapú, szolidáris gazdaságról.
– Mindenki egyetért azzal, hogy közösség alapú életet kell élni, azzal, hogy a közösség fontos, ez gyűjtött bennünket ide – mondta az előadó. Éppen ezért fontos lenne tisztázni, hogy mit értünk közösségen, ugyanis a fogalom átalakulóban van.
A közösségi élet alapelve, a hűség
Kolumbán szerint a közösséget elsősorban egy minőség határozza meg, ez pedig a hűség. Ahol nincs hűség, ott nincs közösség – terítette axiómaként a hallgatóság elé. És két definíciót is említett. Egy etológusét, a közismert Csányi Vilmosét, miszerint a hűség „az, amikor a közösség érdekeit a tag egyéni érdekei elé hajlandó helyezni”. Egy racionálisabb, lexikoni meghatározással is előrukkolt a Pallas Nagylexikonból: a hűség „állandó, tudatos, szeretettel való ragaszkodás azokhoz, kikhez kötelezettségeink csatolnak bennünket.”
Kolumbán szerint, ha valaki tudni szeretné, tartozik-e valahova, egyszerű próbával megoldható. Fel kell tennie magának a kérdést: hű vagyok-e ahhoz a közösséghez? Hajlandó vagyok-e egyéni érdekeimet a közösség érdekei után helyezni? Ha e kérdésekre nemleges válaszokat adunk, akkor nem vagyunk tagjai a közösségnek vagy nincs közösség.
Ha száz évvel ezelőtt egy közösségi tag nem volt hű, akkor azt a személyt különböző módszerekkel megleckéztették: a kiharangozástól a házfelégetésig. A székely rendi társadalomban voltak morális-etikai törvények, amelyek segítségével a közösség gondoskodott az egyénről, aki cserében ezért hűséggel tartozott a közösségnek.
Ezt a gondolatmenetet tovább folytatva és levonva a mára érvényes következtetéseket Kolumbán arra szűkítette le a közösség meghatározását, hogy annak csupán az életet kell szolgálnia, mert az a legfontosabb. És ugyanennek a gondolatmenetnek az alapján ki is bontja a közösségnek, mint helyi, regionális és globális együttműködés önszerveződési rendszerének a jellemzőit is. Meglátása szerint a közösség nevű entitást, amelyik a remény forrása, csakis a hűség tartja egyben, és képes a gazdaságot és a természeti környezetet társadalmi ökológiai szerveződésbe integrálni. Képes kölcsönösségek komplex hálózatát működtetni – biztonságos és kiszámítható feltételek mellett –, s az erőforrások végességének tudatát átalakítja vagy lefordítja morális kényszerekre, amelyek az emberi magatartás és gazdálkodás számára motiváló erővel hatnak.
Így jut el a közösség alapú szolidáris gazdaság modelljének a megvillantásáig, amiről már eddig is kiderült, hogy aktív társadalmi részvételből épülhet ki. Csak önvizsgálatra van szükségünk.
Willmann Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár)